Általában minden első vagy előzetes vizsgálat alkalmával egy előzetes állapotfelmérés során felmérjük a páciens fogazatának állapotát, felfedjük dentálhigiéniás állapotának kockázatait, és előzetes kezelési tervet készítünk, hogy ne csak egy adott panaszra javasoljunk megoldást, hanem egyben egy komplex képet is alkossunk a fogazatáról.
Ennek jelentősége nagy, ugyanis sok fogászat a „biztos üzlet” jegyében csak a legszükségesebb feladatokat emeli ki, míg mi fontosabbnak tartjuk, hogy a páciensre váró későbbi problémákat is feltárjuk.
Számos esetben ugyanis olyan egymásra épülő folyamatok alakulnak, ki, melyeket célszerűbb (és ár-érték szempontból is kedvezőbb) összehangoltan, előre megtervezve kezelni. Így a páciens és az orvos is ideálisabban tudja tervezni és ütemezni a teljes gyógyuláshoz vezető és kezeléssorozathoz végzendő lépéseket. Ehhez kapcsolódva fontos megjegyezni, hogy minden esetben pontos kezelési tervet és árajánlatot készítünk, ezzel is biztosítva pácienseink bizalmát.
Az előzetes állapotfelméréseknek legtöbbször része a röntgen diagnosztika is, azaz digitális röntgenfelvétel vagy panoráma röntgenkép készítése. Ezeknek a felvételeknek köszönhetően kiszűrhető a váratlan komplikációk jelentős része, az íny alatt meghúzódó problémák jól láthatóvá válnak, a várható történésekről is jobb képet kaphat az orvos és betege egyaránt (gondolunk itt a bölcsességfogak előtörésére, íny alatti gyulladásokra, gócokra, stb).
Sokan még tartanak a röntgen káros hatásaitól, de biztosíthatunk mindenkit, a rendelőnkben üzemelő röntgen gépek a legkorszerűbb modellek közé tartoznak, melyek csak igen minimális röntgensugárzással készítik a felvételeket.
Ínygyulladások kezelése
30 éves kor után nem a fogszuvasodás, hanem a fog körüli szövetek gyulladása okozza leggyakrabban a fogak elvesztését.
A gyulladás károsítja a fogat tartó szöveteket, az ínyt, a csontot és a gyökérhártyát. A fogágybetegség a parodontológia területének egyik „fájdalommentes” és nem jól észrevehető betegsége, mivel csak nagyon súlyos formájában járhat fájdalommal, amikor már olyan mértékű a fogágy pusztulása, hogy a fogak elvesztésével is jár.
Az ínygyulladás sokszor lassan és észrevétlenül kezdődik. Túlérzékenységet tapasztalhatunk, amely általában hideg vagy meleg, illetve édes vagy savanyú hatására jelentkezhet.
A fogmosások alkalmával vérző íny, apró hólyagok, fekélyek az ínyen, duzzadt vörös ínyszél és a szivárgó véren megtelepedő baktériumok okozta kellemetlen szájíz és szájszag a már kialakult ínygyulladás jelei, így ha ezeket tapasztalja, ne halogassa fogorvosa felkeresését!
A közhiedelmekkel ellentétben a fogínyvérzést nem a fog erős súrolása okozza, hanem a fogakra lerakódott fogkő és a baktériumok. Az elhanyagolt, gyulladásból kialakuló fogágy gyulladás következtében a szövetek elhalnak, az íny pedig sorvadni kezd. Ilyen esetben szokott meglazulni az ép fogak gyökere, ami a fogak elmozdulásához, elvándorlásához vagy akár elvesztésükhöz vezethet.
Parodontológiai kezeléseinken a kialakult fogkövek eltávolítását, valamint zárt kürettálást szoktuk először elvégezni. A zárt kürettálás lényege, hogy ilyenkor a kezelőorvos az érintett ínytasakok faláról eltávolítja a gyulladást okozó szöveteket, lerakódásokat, ahol a baktériumok megtelepedtek. Ez teljesen fájdalommentes, helyi érzéstelenítésben végzett eljárás, és egy ultrahangos gép segítségével végezzük rendelőnkben.
Szükséges esetben a mozgó fogakat sínezi, stabilizálja, hogy további kilazulásuknak elejét vegye.
Előrehaladott esetekben szükséges a nyitott küret végzése. A beavatkozást szintén helyi érzéstelenítésben zajlik. Ilyenkor már elkerülhetetlen az íny megnyitása, de ennek mértéke éppen csak akkora, amennyire szükséges. Így felderíthető a probléma súlyossága és lokalizációja és a mély, nehezen hozzáférhető területek megtisztíthatóvá válnak. Tisztítás után - ha szükséges - csontpótló anyagok behelyezésével erősítjük meg az érintett részt.